Az első integrált áramkörökben kevesebb mint tíz alkatrész volt, a mostani csúcstartóban 5000 milliárd.
Több elektronikai alkatrész összeépítésével már az 1930-as években is kísérleteztek, az első valódi integrált áramkörökre azonban a félvezetők megjelenéséig kellett várni. Először 1958-ban készített egy Jack Kilby nevű mérnök az amerikai Texas Instruments cégnél integrált áramkört, amelyen három alkatrész volt, igaz, ez még nem egyetlen félvezető anyagból állt. Ennek továbbfejlesztett változatát adták el 1961-ben az amerikai légierőnek, így ők lettek az elsők a világon, akik integrált áramkört alkalmaztak a gyakorlatban.
Az első, monolitnak nevezett valódi csipet, amelyben az alkatrészek és az őket összekötő vezetősávok is egyazon félvezetőlapkán voltak elhelyezve, a Texas Instruments legnagyobb konkurensénél, a Fairchild Semiconductor cégnél készítette el Robert Noyce, nagyjából fél évvel Kilby eredménye után. Áramkörében kilenc alkatrész volt. Az első kereskedelmi csipek 1961- ben kerültek forgalomba 1000 dollárért, az évtized végére azonban az áruk 20-30 dollárra esett, az integrált áramkörök pedig az Apollo űrhajó számos rendszerébe építve meghódították a Holdat is.
1971-ben az Intel legendás 4004-es processzorában már 2250 tranzisztor volt összezsúfolva 12 négyzetmilliméterre, a számos otthoni számítógépet hajtó Z80- ban 8500 volt belőlük, az első IBM PC alapját adó 8086-osban pedig 29 ezer. Az 1989-es Intel 486-os már épp átlépte a bűvös milliótranzisztoros határt, 2003-ban az AMD egyik otthoni processzorában pedig immár 105 millió apró alkatrész végezte a műveleteket.
Az egymilliárdos határt 2010-ben, a tízmilliárdosat 2015-ben, a százmilliárdost 2022-ben léptük át. Ezek azonban még csak a proceszszorok, a jóval több tranzisztort tartalmazó memóriacsipek csúcstartója napjainkban már egyetlenegy lapkán 5000 milliárd alkatrész fölött jár.
