Miért láthatatlanok a lopakodó bombázók?

Miként lehet elkerülni, hogy egy repülőgép megjelenjen a radarképernyőkön? És hogy lehet mégis lelőni egy ilyet?

A délszláv háború alatt az amerikaiak kétfajta repülőgéptípust vetettek be, amelyek külső megjelenése leginkább egy túldimenzionált rájára emlékeztetett. Ezek a lopakodó bombázók. A későbbiekben ezek a gépek Irakban és Afganisztánban is bevetésre kerültek. A bombázókat a radarképernyőkön alig lehet felismerni, visszavert radarjelük különösen gyenge, és infravörös detektorral is nehezen lehet őket észlelni. Ettől lettek lopakodók.

Az ilyen repülőgépek tervezői különböző technikai trükköket vetnek be, hogy ezt a hatást elérjék. Így például feltűnő az amerikai légierő F-117 Nighthawkjának szokatlan, szögletes alakja. A sík lapokkal tagolt forma arra szolgál, hogy a repülőgép felületére érkező radarjeleket mindig más irányba verje viszsza, azok ne jussanak vissza a kibocsátás helyére, így a radar nem, vagy csak nagyon gyenge válaszjelet érzékel.


A hagyományos hengeres felületekkel határolt repülőgépekről ugyanis sokkal több radarjel verődik vissza a kibocsátás irányába. A B-2 bombázót még ravaszabbra tervezték. Egyrészt nagyon lapos a formája, nincs függőleges vezérsíkja sem, így eleve kicsi a felület, amiről a radarjelek visszaverődhetnének, másrészt ezeket a jeleket el is tudja téríteni. Ebben azonban nem elsősorban a forma van segítségére, hanem a szénszál-erősítésű epoxi felhasználásával készített felülete.

Ez összekavarja a radarsugarakat úgy, hogy azok egymást kölcsönösen gyengítsék, illetve legfőképpen kioltsák. Ezenkívül 90 százalékban kompozit anyagok borítják a gépet, ami szintén arra szolgál, hogy ne visszaverje, hanem elnyelje a radarjeleket. A repülőgépeket azonban nem csak radarral lehet bemérni. Gázturbináinak forró égéstermékeit infravörös detektorral is meg lehet találni. Ezért a lopakodó bombázó hajtóműveiből kiáramló gázokat a külső levegő segítségével erőteljesen lehűtik. Mindezeken kívül nagyon halk hajtóműveket építenek beléjük, így amikor hallótávolságba kerülnek, már túl közel vannak ahhoz, hogy reagálni lehessen rájuk.

A különleges formára tervezett repülőgépek azonban új problémát vetettek fel. Mivel alakjukat a lehető legalacsonyabb radarkeresztmetszetnek rendelték alá, aerodinamikai tulajdonságaik borzalmasak. Repülésük instabil, így hagyományos kormányrendszerrel felszerelve nem is lehetne őket vezetni.

A megoldást olyan számítógépes vezérlőrendszer jelenti, amely a pilóta beavatkozása nélkül is folyamatosan korrigál, így stabilizálja a repülést. Amikor a pilóta megmozdítja a botkormányt, bonyolult algoritmusok alakítják át parancsait, amelynek eredményeképpen a szokatlan kialakítású és elhelyezésű kormánylapok a hagyományos repülőknél megszokottakhoz képest teljesen eltérő módon térnek ki, de végeredményképp létrehozzák a kívánt változást, a gép emelkedik, süllyed vagy fordul.

Forrás: chip