Máris imádjuk az Age of Empires 4-et!

14 éve már annak, hogy megjelent a legendás stratégia-sorozat legutóbbi tagja.

Az Age of Empires III. óta megváltozott egy s más a játékvilágban – közelebbről a Microsoft háza táján is – és nagyon sokáig úgy tűnt, hogy a fejlesztőstúdió szélnek eresztésével az Age of Empires-sorozatnak is végleg leáldozott.

Szerencsére a kiadó néhány éve megrázta magát, és mára a széria második aranykorát éljük: tegnap került a digitális boltokba a második rész felújított, megszépített és minden mai PC-vel kompatibilissá tett Age of Empires II Definitive Edition, és végre megkaptuk az első videót a várva várt negyedik részből is.

Igaz, a látottakon túl sok konkrétum nem derült ki, de legalább az biztos, hogy a Relic stúdiónál készülő program legalább részben a középkorba vezet. (Sok pletyka szerint több korszak is játszható lesz majd, de az ezzel kapcsolatos kérdéseket nem válaszolták meg az illetékesek.) A grafika már természetesen teljesen 3D-s, lankákkal és emelkedőkkel, a falak pedig a fizika szabályai szerint omlanak össze.

Megjelenési dátum, még év szintjén sincs, így csak reménykedni lehet benne, hogy 2020 végéig elkészülnek a kemény munkával a fejlesztők.

A videóhoz klikk ide.