A második világháború kimenetele egy laborban dőlt el?

Sokatmondó adat, hogy a második világháborúban a németeknél minden hatodik katona, míg a szövetségeseknél csak minden 25. katona halt meg.

Ez még akkor is nagy különbség, ha figyelembe vesszük, hogy a háborút a szövetségesek nyerték.


Még érdekesebb momentum, hogy számos amerikai és brit katona egy-egy sebesülést követően sok esetben már néhány hetes gyógyulás után vissza tudott térni a frontra, míg a legtöbb német sebesült soha többé nem lett harcképes. Az ő sebeik sokkal többször fertőződtek el: tízezrek haltak meg a fronttól több száz kilométerre fekvő kórházakban.

De mi okozhatta ezt a különbséget?

A németekkel ellentétben a szövetségesek már a második világháború idején is rendelkeztek egy szerrel, ami drámaian csökkentette annak valószínűségét, hogy a katona sebfertőzésben haljon meg. Ez a csodaszer a penicillin volt.

A szövetségesek katonái a csodagyógyszer létezését a véletlennek köszönhették, pontosabban fogalmazva, egy tudós figyelmetlenségének. A háború kezdete előtt 11 évvel, 1928-ban Alexander Fleming orvos-bakteriológus elfelejtette kimosni egyik Petri csészéjét, mielőtt nyaralni ment. Mikor két héttel később visszatért a laborba, penészgomba telepedett meg a mosatlan edényben, ami elpusztította a baktériumokat. Fleming penicillinnek nevezte felfedezését, amelyet 1941-ben kezdtek el kórházakban is alkalmazni.

A hatóanyag meggyógyította a betegségeket, mielőtt azok halálos kimenetelűvé váltak volna, és ez a mechanizmus sokak életét mentette meg. A negyvenes években a penicillin még csak a szövetségesek számára volt hozzáférhető. A történészek azt feltételezik, hogy Fleming csodaszere nélkül nem biztos, hogy a győztes csapatok fenn tudták volna tartani erőik harcképességét a háború megnyeréséig.