Jön a strapabíró Galaxy S6

A Samsung már most is kétféle kiszerelésben árulja a Galaxy S6 nevű csúcstelefonját

A sima változat mellett az edge van még piacon, amely mindkét oldalt ívelt felülettel rendelkezik, és emiatt sokkal jobban néz ki, mint testvére. Azonban egyik készülék sem túlságosan strapabíró, mind a fémkeret, mind az üvegborítás elég kényes ahhoz, hogy a kicsit „vadabb" életet élők folyamatosan aggódjanak a telefon épségéért. A Samsung éppen ezért úgy döntött, hogy kiad egy harmadik verziót, mégpedig S6 Active néven. Ebbe a mobilba éppen azok az alkatrészek kerülnek, mint a sima S6-ba, még az 5,1 colos QHD-kijelző és a nyolcmagos Exynos 7420-as rendszerchip is marad, viszont a vasat olyan külsőbe rejtették a mérnökök, amely ellenáll a víznek és a pornak, korlátozott mértékben pedig még az ütéseknek is. Érdekességképpen megemlítjük, hogy a Galaxy S5 már önmaga is vízálló volt, az S6-ból azonban, legalábbis hivatalosan, kimaradt ez a fícsör. A strapabíróság jegyében az üveg hátlapot, a kapacitív gombokat és az ujjlenyomat-olvasót kell feláldozni, véleményünk szerint egyik sem olyan nagy probléma.
Forrás: chip


Címkék:Samsung

Hozzászólások